Eltelt néhány hónap, kitavaszodott, és megújult erõvel álltunk a következõ találkozó elé.
Közben jármû fronton is változások történtek, Andor barátom megvette a Woodstock buszt.
Nekem akkor már készülgetett az új, ami elõtte szép ....okker-
aztán szétszedtük és kapott egy új festést
de visszatérve a találkozóra, pénteken kipakoltunk, felálítottuk a sátrakat
közben megérkezett Kálmi barátom akivel az elsõ találkozón ismerkedtünk meg
azóta többször beszéltünk telefonon, gyenge pillanataimban ö tartotta bennem a lelket, mondtam is neki, hogy ö a jobbik énem
aztán sorba érkeztek az elsõ találkozóról megismert emberek, majd befutott egy buszos csapat
mint kiderült valami fórumosok vagy mi nekem aztán mondhatták akkor halottam róluk elõször (de nem utoljára :)
megjött Iványi Pali egy barátjával Tamással akinek szintén egy nagyon szép busza volt
Estére egész szépen gyültünk szalonnát sütöttünk, iszogattunk és ismerkedtünk kezdtem végre érezni, hogy alakul a dolog
Másnap reggel fürdés és fogmosás után
mentük köszönteni friss vendégeket,
legnagyobb örömömrek megint feltünt néhány régi arc az elõzõ találkozóról
és persze a szokott sárga bogi
délre már gyültek a bogarak is
ebéd után tartottunk egy kis vetélkedõt
a szlalom és a pótkerékteke után...
........egy T1-
A verseny után eredményhírdetés majd bográcsolás.
Bár volt aki a medenceszenvicset részesítette elõnyben
Ismét sok barátság kötõdött és családiasra (szerencsére nem négytagúra) sikerült a találkozó, sokan biztattak, hogy jövõre mégtöbben leszünk és folytatni kell.....de
aztán másképp alakultak a dolgok....