
nem is tudom hogy kezdjem...
úgy érzem az egyik szemem nevet a másik keresztbe...
...de nézzük az előzményeket, az eddigi tapasztalataink alapján.... kevés előző este elkezdeni a találkozó előkészítését

ezért vagy két héttel előtte nekiláttunk az egyik őrült ötletem megvalósítához

volt egy kis flexelés, fúrás, faragás

majd a képen látható módon fej, tor, potroh szerinti szétválasztás történt
(később még volt egy "kis" munka vele)
a találkozó előtt már szerdán eljött Peti barátom aki nagyon sokat segített az ajándékok elkészítésében

ilyen óra is volt köztük
aztán csütörtök este felpakoltunk

és négy busszal kiszállítottuk hortobágyra a cucc nagy részét ....(bocs, négy és fél)

még aznap este felállítottuk a sátrat és"beálltunk" a versenybusszal is
Bár hivatalosan péntektől kezdődött a találozó volt aki (kimás mint a Snoopy-

Kálmi is megérkezett még az este
(napközben biztos polírozott )........de pssssz
Péntek délelőttöl kezdve szorgalmasan gyültek a résztvevők, megérkezett a Pesti konvoj (nagyrészt fiúk, tehát "kanvoj" :)

és a szokott "koncentrikus káoszba"
rendeződtek

utánuk nem sokkal a T3 klub tagjai is megérkeztek

(köztük egy perecablakos T2-

Gergő barátom is eljött két csinos hölgy társaságában (köszönjük a segítségét :)

estére a szokásos barátkozás, bográcsolás

a zenéről "DJ helló mizu" gondoskodott

akinek kedves barátai hoztak egy projectort és ezzel valamint egy bogaras autóversennyel
és pc-

amit kicsik-
hajnalra legtöbben elfáradtak és lepihentek akik meg nem, azok nem csak reggel itták a levét :)

szombaton ismét érkeztek bogarak




Nyíregyházáról is

megérkezett a Kardos család egy Westivel

ismét jöttek motoros barátaim is

Délelőtt volt egy slambucfőző verseny amit a Bertalan család nyert meg.

közben Csonti barátom volt olyan kedves meglepett minket egy tortával amit persze a szerepre legeslegalkalmatlanabra (szép szó) biztak, hogy vágja és ossza szét...


ebéd után a vetélkedők következtek volna de mivel a főszervező.....
(nem szépítem, szóval én) a két napi nem alvásomat "doppingszerekkel" próbáltam háromra nyújtani....... nem jött össze
bár sokan nem hiányolták (tak) de aki mégis attól elnézést kérek, elnapoltuk az őszi találkozóra a vetélkedőket. (sörry)
Az esti tombola sorsoláson

a fődíj egy kép volt
hétkor megérkezett a zenekar akik hajnalig szórakoztatták a jelenlévőket


a verseny is folytatódott bár néha "illuminált állapotú" gyalogosok sokkolták a soffőröket

hajnalra a tábor elcsendesedett, bár a baglyok (és a rejtőzködő vizivaddisznók) a termálmedencében éjszakáztak...

...ahol is reggel a Stonnak köszönhetően úri kiszolgálásban részesültek
(csoda hogy nem akartunk kiköltözni :)

vasárnap reggeli után

pakolás, sátorbontás

és a könnyes búcsúzkodás maradt

biztos kihagytam dolgokat a beszámolóból de aki ott volt az ki tudná egészíteni .....
......és remélem ősszel meg is teszi :)

